A zenekar 1995-ben alakult, valamikor tavasszal. Ihletője egy borzalmas koncert volt, ahol az alapító négy tag úgy döntött, hogy minden zenei tudás nélkül tud olyant alkotni, mint a hallott koncert. Az alapító négy tag: Kassai Gábor (énekes a mai napig), Czene András (Basszusgitáros), Murka Zsolt (Szólógitáros) és Lelovics Roland (dobos). Ezt az egész rémkedést csak egy koncert erejéig gondolták, de olyan tömegoszlatást sikerült alakítani, hogy megismételték. És az emberek elkezdtek járni koncertekre, amin a 4 „művészt” is meglepte.

  Ahogy fejlődött a zenekar, lassan lassan megérett az első demó, ami –mondhatjuk - sikeres volt. Címe: Rémek a putyilov gyárban. A folytatáshoz azonban tagcserére volt szükség, mert a szólógitáros – enyhén szólva – alkoholista lett és más zenekart akart alapítani. Ezért Zsolti helyére Erdős László került. Elkészült a második demó, a Bélabá forevör. De Laci metálosabb zenekarban szeretett volna játszani, vagy a pittbullból metált gyártani, és önként távozott a zenekarból. Utódja Méhn Zoltán lett, akivel a zenekar elkészítette első országos szinten terjesztett lemezét, Ne legyé má’ genyó, add köccsön a bicsajod címmel. Ezzel a kazival a zenekar igazi sikert könyvelhetett el magának. És vannak a kazin olyan nóták, amelyek a mai napig színesítik repertoárunkat. Méhn másfél év után szintén távozott a zenekarból és engem, Virágh Gábor Lászlót jelölt ki utódjának. De nekem épp volt zenekarom, (ami már nem tartott volna egyébként sem sokáig!) és a dobossal, Marsi Zsolttal átkuszmorodtunk a Pittbullba. Ez december elején történt, és a januárban induló turnén már be is vetettek minket. A koncertek jól mentek, annak ellenére, hogy a zenekar fele lecserélődött és így, egy nem összeszokott, egymás zenei stílusát és technikáját nem ismerő emberekből állt. Nekem könnyű volt olyan szempontból, hogy a Pittbull kazettáiról kezdtem el zenélni. De Marsi egyre jobban ivott koncerteken (bányász volt), és összejött egy hölggyel, aki ellenezte zenekari rémkedéseit. És mivel egyre rosszabbul játszott, távoznia kellett. Helyére egy jazz-dobos személyében találtuk meg a megfelelő embert, Albert Ákos személyében.

  Tehát rengeteg tagcsere után egy időre végleges lett a felállás. Így nyugodt körülmények és sok sztori közepette elkészült a Világslágerek magyarul című válogatás. Ez 1997-től 2000-ig foglalta össze a jobb dalokat. Aztán jött egy kis fordulat. Az eddigiekhez képest kicsit brutálisabb gitártémákkal és fejlettebb alapokkal elkészült a Kés villa anál című kazi. A változás sok volt. Az én stílusomat és a Pittbull eddigi stílusát ötvöztem a gitártémákban, Czene Bandi egyre bonyolultabb dolgokat el tudott játszani (ami szorgalmának és ügyességének köszönhető!) annak ellenére, hogy a bal kezén 2 ujját tudta mozgatni. De akinek igazán sokat köszönhetünk ezért az albumért, az Albert Ákos a dobos, mert hihetetlenül stabilan játszik, pontos és megbízható. Egy ilyen dobos olyan hátteret biztosít, hogy mindenki nagyságrendekkel nyugodtabb, és így jobban tud koncentrálni!

  Aztán jött a feketeleves! 2002. augusztus 5-én Czene Bandi autóbalesetben meghalt. Mindegyikünknek a legjobb barátja és lelki támasza volt. Én személy szerint apámként tiszteltem. 5 éve, azaz 15 évesen kerültem a zenekarba. Sokmindenre megtanított, és mindig vigyázott rám. És az egész zenekarra. Ő volt a lelke és összetartóereje a csapatnak. Ő intézte a koncerteket, próbaterem fizetését, ő vezetett saját autóval, a kazettatervek mind az ő és Rupp György munkája (aki még mindig sokat segít a zkr-nak). Egyszóval a zenekar neki köszönheti a legtöbbet.

  2 hónapra összeomlottunk. Albert Ákos és én átbőgtük a temetést, (és ezt a két hónapot) de egy dologban különböztünk. Ákos olyan típus, hogy csak akkor tud továbblépni, ha már feldolgozta a történteket. Én pedig már egy hét múlva elkezdtem talpraállítani a zenekart. Felhívtam Vigit (Auróra records), lemondtam a koncerteket, beszéltem Kriszt Ákossal (managerünk) és elintéztem a próbateremdíjakat. Most lehet, hogy a tisztelt olvasó csodálkozik, mondván, hogy még kis sem hűlt és már az utódot is keresem. Lépéseim meg tudom indokolni. 1. Megőrültem volna, ha nem foglalom le magam. Ő volt a példaképem és azt hittem örökéletű. 2. Ha nem teszek semmit, akkor a zenekar eltűnik, mint szamár a ködben, és akkor Bandi hiába fektetett bele energiát.

  Végül októberben megtaláltuk a megfelelő embert is a basszusgitár bűvölésére Varjasi Adri személyében, és fél évre a tragédia után nagyjábból össze is szedtük magunkat. Nagyon energikus, megbízható és határozott egyéniség rejlik Adrikában. Nagyon jó barátok lettünk vele is. Először a kétnapos bulikon az alvás problémás volt, mert hát mégis egy nő, de aztán rájöttünk, hogy semmi különbség nincs, mert ő is zenész meg mi is és kész. Barátok és zenésztársak vagyunk és nincs egymás előtt titkunk.

  Ennyit a múltról! És most a közeljövő! 2003. júniusában szeretnénk egy ámplágd koncertet a zrínyi klubban akusztikus gitárral és akusztikus basszusgitárral, mely ingyenes lesz! Valamint ősszel össze akarunk dobni egy kazit, aminek már meg van a címe, de meglepetésnek szánjuk, úgyhogy nem árulom el! És természetesen leszünk a nyári fesztiválok nagy részén és megy egy önálló turné, aminek ki tudja mikor lesz vége. De majd a koncerteket fel kell majd júliusban függesztenünk, mert a stúdióra készülünk, hogy minél tutibb legyen az új anyag!

   Zárásként köszönetet szeretnék mondani egy pár embernek, hogy segítettek minket! Ők a következők: Fürgerókalábak, Auróra, Picsa, Prosectúra + Béla, Naspolya Fan No.1, Födőék, Méhn, Dzsabba, Kovi, Sütő, Fülöpék, Pucek, Tóth, Koxi, Papp (aki) Attila + Csít, Janó, Bozsó, Vedres Joe József, Németh Alajos, Kriszt Ákos, Kaluzsa Tomi, Rupp György, Képesi Joci, Acélos Balázs és végül de nem utolsó sorban családjainknak, hogy elviselik rémkedéseinket!

BY:eredeti oldal:))